Mesélem a feleségemnek, aztán a barátomnak: irigylem a Magyar Rádió moszkvai tudósítóját. Egy érdekes, szerethető, tulajdonképpen egzotikus, amolyan bizantinus császárságban él, kívülálló szemlélőként. Bizonyára nagyon jól ismeri Putyin Cár és Medvegyev Vezír országát, érti, szereti a kultúráját. Mindeközben nem kell alattvalóként elszenvednie azt, amit európai ember, demokrata nem szenvedhet.
Feleségem reakciója - nem meglepő módon - ez volt: ne irigyeld, mi sem sokban különbözünk. Épül a királyság nálunk is. -Tudom, de ezzel együtt mi valahol mindig is Bizánc (Moszkva) és Európa között vagyunk. Térben, kultúrában, politikai és állampolgári attitűdünket tekintve. Gondoltam.
Egy nap elteltével aztán tovább morfondíroztam. Irigylem a moszkvai tudósítót, de én, ha tehetném - egy nyugodt, unalmas, de demokrata skandináv ország magyarországi tudósítója szeretnék lenni. Szeretem ezt az országot, ismerem - sőt a bőröm alatt érzem - a kultúráját, talán értem is. De néha úgy érzem, reménytelen dolog itt polgárnak lenni. A távolság mintha csökkenne a Kreml és a Szabadság téri Parlament között.
Svédül vagy dánul kellene megtanulni. Sürgősen...
